Stilianos Fulladás Megelőzés Program

A fulladás súlyos világszintű közegészségügyi probléma. Másodpercek alatt bekövetkezhet, bárkivel megtörténhet, otthon, a nyaralás alatt, bárhol, bármikor.

LEHETŐSÉG EGY MÁSIK ÚTRA, EGY MÁS MINŐSÉGŰ ÉLETRE,
VAGY AKÁR MAGÁRA AZ ÉLETRE.

A fulladás súlyos világszintű közegészségügyi probléma. Másodpercek alatt bekövetkezhet, bárkivel megtörténhet, otthon, a nyaralás alatt, bárhol, bármikor. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) statisztikája szerint világszinten a harmadik leggyakoribb halálos baleset, különösen az 1 és 4 év közötti gyermekek körében, melynek elkerülésére a fejlett világ és széles ismeretszerzési lehetőségek sem adtak még teljes megoldást. A fulladáshoz közeli állapot okozta sérülések is súlyos következményeket okozhatnak.

A vízbe fulladás azonban egy olyan baleset, mely megelőzhető. Nem csak a szerencsében vagy a csodában lehet bízni, vízbiztossággal és életmentő gyakorlatok ismeretével a felszínre és a partra lehet jutni.

Mindez a tudás már kisgyermekeknek is megtanítható, ők maguk is képesek lehetnek, hogy ösztönszerűen alkalmazzák a tanultakat és elkerüljenek vagy túléljenek egy vízi balesetet. Programunk során nemcsak a gyermeknek tanítjuk meg a feladatokat, hanem a szülő is tudást nyer, hiszen tisztában lesz azzal, hogy mire képes a gyermeke, illetve, hogy neki mit kell tenni, hogy kell reagálni egy veszélyhelyzetben.

Fulladás megelőző programunk társadalmi felelősségvállalásunk része, hiszen a Stilianos egyik hivatása hosszú évek óta a szülők támogatása, a figyelemfelhívás és gondolatébresztés is.

Amiatt tartjuk különösen fontosnak, a figyelemfelhívást, mert a vízi fulladásos baleset olyan téma melyről kevés szó esik, az is gyakran csak a nyári időszakban, illetve, ha tragédia történik. Magáról a megelőzési lehetőségről és technikáról pedig gyakorlatilag egyáltalán nincs szó.

Pedig nem csak nyáron történhetnek ilyen balesetek és hiába élünk a modern technika világában, a vízbe fulladások száma nem csökken. Pont emiatt fontos tudni magáról a problémáról és a megelőzési lehetőségről, hiszen gyakran már a szülői gondolatébresztésnek köszönhetően elkerülhetők lennének ezek a balesetek.

Különösen a kisgyermeket nevelő szülők figyelmét kell évről évre, újra és újra felhívni arra, hogy ők maguk milyen sokat tehetnek már a korai időszaktól a megelőzésért. Lényeges lenne azt az alapvetést is tudniuk, hogy a vízbiztosság eléréséhez nem kell és nem lehet megvárni az óvodai és iskolai úszásoktatást. Az intézményes úszásoktatásnak nem része az életmentő feladatrendszer tanítása, nem várhatjuk el, hogy a gyermek egy-egy ilyen tanfolyamot követően veszélyhelyzet esetén partra tud majd jutni.

 

A KOMPLEX ÉLETMENTŐ PROGRAM 3 PILLÉRE

1. Szülői figyelemfelhívás

A szülői figyelemfelhívás keretében igyekszünk az év több hónapjában is edukációs videókat és veszélyre felhívó posztokat megosztani közösségi média oldalainkon, valamint a havonta érkező hírlevelek tartalmaként. A szülő felkészítését ugyanolyan fontosnak tartjuk, mind a gyermekét. A szülő ugyanis a felkészültségének köszönhetően tudni fogja, hogy mire képes gyermeke, mit kell tennie felnőttként veszélyhelyzetben. A megfelelő reagálással ugyanis életet menthetünk szülőként.

2. Prevenció

A vízbiztosság elsajátítása az egész működésünk céljának szerves része. Ennek eléréséért korosztályoknak megfelelő feladatokat építettünk az SHD foglalkozásainkba. Ezeknek a feladatoknak a begyakorlásával válnak a gyermekek felkészülté a veszélyhelyzetekre mind fizikailag, mind mentálisan. A prevenció célja tehát a reflex jellegű életmentő alapok biztosítása, amelyet rutinszerűen képesek lesznek a gyermekek alkalmazni vízbeesés vagy elmerülés esetén.

3. Pszichés és lelki felkészítés

Mindamellett, hogy a gyermek megtanulja, hogyan kapaszkodjon ki vagy hogyan tájékozódjon egy esetleges elmerüléskor a vízben, képes lehet arra is a foglalkozásoknak köszönhetően, hogy a helyzet hozta pánikot és ijedtséget kezelni tudja, hiszen már találkozott hasonló szituációs helyzettel az SHD keretein belül. Ezáltal nemcsak több megoldási „stratégiával” rendelkezik majd a gyermek, hanem pszichésen is felkészültebb lehet egy nemkívánatos vízbeesésre. A pánik elkerülése kulcsfontosságú életveszélyes helyzetekben, hiszen a tragédia nem mindig az eset súlyossága miatt történik meg, hanem az ijedtség és a pánik okozza azt. Éppen ezért az erre való lelki felkészítésre is nagy hangsúlyt fektetünk, többek között szituációs feladatokkal és a témáról való fejlettségnek megfelelő beszélgetéssel a gyermekkel.

Célunk tehát, hogy a mai szülők találkozzanak a témával, felismerhessék fulladás megelőzés jelentőségét és lehetőségét. Lehetőséget számukra, de különösen a gyermek számára, aki olyan tudáshoz juthat, mely mindig vele marad, biztonságot nyújt számára, megóvja a veszélytől.

Üzenetünk lényege a következő: „Nemcsak az a fontos, hogy minden gyermek tanuljon meg úszni, hanem az is, hogy minden gyermek tanuljon meg biztonsággal partra jutni.”

Oszd meg ezt a bejegyzést

A gyermeked nem fog emlékezni az első éveire. Te megőrzöd neki?

Megalkottuk azt a babanaplót, amely a várandósságtól egészen az iskoláskorig őrzi a történetét. Amikor...

Vissza a valódi gyerekkorhoz – ezért csatlakozott a Stilianos a Bethesda Gyermekkórház kezdeményezéséhez

Őszintén megmondom, van egy dolog, ami évek óta egyre jobban foglalkoztat. Nap mint nap...

Hiszti az úszáson? Dackorszak a vízben? Vagy csak túl sok lett neki? 

Volt már olyan, hogy a gyermeked az óra közepén egyszer csak sírni kezdett? Nem...

Scroll to Top

Ajándék az első bérlethez

Első Stilianos bérletedhez ajándékba adunk egy dal és Stilianos modóka gyűjteményt.

Életre szóló útmutató

Töltsd le az ingyenes e-bookot!

A gyermeked fejlődése nem egy tankönyv – de ez segített, hogy megértsem!

e-book letöltés
Adatkezelési szabályzat