Mi történik, amikor képernyőt adunk a legkisebbek kezébe?

 

 Egy gondolatébresztő írás a láthatatlan füstökről, amik gyermekeink körül gomolyognak.

Képzeld el: épp felszálltok a repülőre, izgatottan indultok a várva várt nyaralásra Görögországba. A kisebbik gyerek az öledben, a nagyobbik az ablaknál bámészkodik. Mindenhol gyerekzsivaj, csomagok, nyárillat. Leül melléd egy kedvesnek tűnő hölgy, kotorászni kezd a táskájában, majd elővesz egy cigarettát. Rágyújt.

Mi történik benned? Meglepődsz? Felháborodsz? Megkérdezed: „Komolyan? Itt a repülőn, egy gyerek mellett?”

Jogosan. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy valaki egy repülőn, egy zárt, gyerekekkel teli térben rágyújtson. Mert ma már tudjuk: a passzív dohányzás káros. Ködösít. Fullaszt. Árt.

Pár évtizede még teljesen természetes volt – a 2000-es évek előtt senki sem lepődött meg, ha valaki rágyújtott egy repülőn. Ma már ezt elképzelhetetlennek tartjuk.

És mégis, van valami más, amit ugyanilyen természetességgel teszünk nap mint nap – miközben azt hisszük, nem is ártunk vele.

Elővesszük a telefont. És a gyerek kezébe adjuk.

Rágyújtanál mellette? Akkor a telefont se add a kezébe!

 

 

Nem, nem bántás ez, nem ítélkezés. Én is szülő vagyok. Tudom, milyen az, amikor tíz órája vagy úton, sír, nyűgös, éhes, és már csak öt perc csend kellene. Tudom. Csak egy mese. Csak egy kis videó. Csak amíg becsekkolunk. Amíg megeszem a levest. 

De nézzük meg ezt más szemmel.

Egy 1-2 éves kisgyermek idegrendszere még alakul, formálódik, rendkívül érzékeny időszak az első pár év. A kapcsolódás, a hangok, az arcmimikák, a mozgások, a valódi tárgyak és az érintés éltetik az agyát. Még nem tud különbséget tenni valóság és illúzió között. Nem érti a villódzó képek ritmusát. Nem tudja szabályozni az izgalmi szintjét. Nincs eszköze lecsillapodni, ha túlpörög.

Egy mesevideó? Igen, nyugtatónak tűnik. De valójában sokszor inkább stimulálja. Túlzottan. És az a kis test, az a kis agy, az a fejlődő rendszer nem tud mit kezdeni ezzel. Helyette mást tanul: a figyelem rövidülését, az önszabályozás zavarát, a kapcsolódás hiányát – és vele együtt a kapkodást, csapongást, túlpörgést is.

 

 

Ez nem azt jelenti, hogy bűnös vagy. A világ változik, tudom.

 

De fontos, hogy mi is tudatosan változzunk vele – figyelve arra, mi hasznos egy helyzetben, és mi nem. Mert tanulhatunk. Minden nap, minden döntéssel.

 

Ahogy megtanultuk, hogy nem gyújtunk rá a repülőn, úgy tanulhatjuk meg azt is, hogy a digitális stimuláció legalább annyira „láthatatlan füst” a gyerek körül.

 

Mit adhatunk helyette? Egy játékot. Egy könyvet. Egy fakanalat. Egy kedves mondókát. A hangunkat. A jelenlétünket. Igen, időnként nehezebb. De hosszú távon ezek a kapcsolatok, ezek a pillanatok válnak védőréteggé a külvilág hatásai ellen.

 

A dohányzás ma már tilos sok helyen – mert látjuk, érezzük a következményét. 

A képernyő azonban csendes. Nem füstöl. De hat. Mélyebben, mint gondolnánk.

 

 

Csak ennek a következményét még nem mindig látjuk azonnal.

A baj éppen ez: a képernyőhatás nem kiabál.

 

Nem hagy nyomot másnap a gyerek torkán, nem köhög tőle, és nem sír az első percben. De az idegrendszerében elindul valami, amit sokszor csak évek múlva értünk meg.

Amit már most is biztosan látunk:

– egyre több kisgyermeknek nehéz a figyelem fenntartása,

– nehezen szabályozzák az érzelmeiket, türelmetlenek, gyors váltásokat igényelnek, keresik az állandó ingereket.

– gyakran késik a beszédfejlődés, vagy a kapcsolatteremtés más gyerekekkel.

Amit a kutatások is alátámasztanak:

– napi rendszeres, korai életkorban megkezdett képernyőhasználat összefüggést mutat a későbbi figyelemzavarokkal, alvásproblémákkal,

– egyes tanulmányok már 18 hónapos korban is kimutatták az összefüggést a képernyőidő és a lassabb nyelvi fejlődés között,

– és minél kevesebb a szülő-gyermek interakció (beszélgetés, közös játék), annál gyengébbek lesznek a szociális és kognitív készségek.

– és a képernyőhasználattal párhuzamosan csökken a mozgásos és társas játékra fordított idő is, ami visszaveti az idegrendszeri érés ütemét, és hatással van a magatartásra, az érzelmi egyensúlyra és a tanulási képességekre is.

A digitális inger nem semleges. Már csak azért sem, mert elvesz helyet a valódi kapcsolódástól. Ami hosszú távon hat – csak épp láthatatlanul, mint a füst.

 

Ezért kérlek – ne szokjunk rá. Ne adjuk a kezébe. Még ne. Még ne most.

– 2 éves korig egyáltalán ne adjunk képernyőt a gyermek kezébe.
– 2-5 éves kor között is csak mértékkel (napi max. 30-60 perc), tudatosan, szülői jelenléttel, megfelelő tartalommal. 

Ez nem tilalom – ez védelem. 

 

Sokan attól tartanak, hogy a gyermek lemarad, ha nem használja időben a digitális eszközöket – pedig ez tévhit. Egy kisgyermek sem marad le semmiről, ha az első években nem kap képernyőt. 

Nem fog hátrányt szenvedni a digitális világban – épp ellenkezőleg: nagyobb eséllyel fogja majd később tudatosabban, jobb idegrendszeri alapokról használni az eszközöket.

 

A tablethasználat nem készség, amit csecsemőkortól gyakorolni kell – hanem egy eszköz, amit meg lehet tanulni, amikor már érett rá. És az érettség nem a kéz finommotorikáján múlik, hanem a belső szabályozáson, önfegyelmen, figyelmi érettségen – ezek pedig csak élő tapasztalatokon keresztül fejlődnek.

A fejlődő idegrendszernek valódi ingerekre van szüksége, nem digitális pótlékokra. Amikor a baba megfog egy kanalat, hallja anyja hangját, kitapogatja a plüssmackót vagy játszik a homokban, az agya szó szerint épül – idegsejtek kapcsolódnak össze, új pályák alakulnak ki, és megerősödnek azok a kapcsolatok, amelyek később a figyelemért, a beszédért, a mozgásért és az érzelmi szabályozásért felelnek. 

A valós, kézzel fogható és érzelmileg megtapasztalt helyzetek adják az idegrendszer fejlődésének alapját – ezekből tanul a gyermek, nem a sík képernyőből vagy a villódzó meséből.

 

Mert amit most tanítunk neki, abból lesz a jövője. És ez nem a képernyő kék fényéből jön. Hanem belőlünk.

Lehet, hogy ma csak egy perccel lesz kevesebb a képernyőidő nálatok– de az pont egy perccel több kapcsolat.

 

Ha fontosnak érzed ezt az üzenetet, oszd meg más szülőkkel is. A változás a beszélgetéssel kezdődik.

 

Varga Vivien

gyógypedagógus 

Stilianos és Steps&Play alapítója

 

*Az említett tanulmányok lektorált, nemzetközi szakfolyóiratokban jelentek meg, és a gyermekidegrendszeri fejlődés, nyelvi és szociális készségek kutatásának élvonalába tartoznak.

Képernyőidő és fejlődési késések (kommunikáció, problémamegoldás)
Takahashi, I., Obara, T., Ishikuro, M., Murakami, K., Ueno, F., Noda, A., … Kuriyama, S. (2023). Screen time at age 1 year and communication and problem‑solving developmental delay at 2 and 4 years. JAMA Pediatrics, epub ahead of print. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2023.3057 en.wikipedia.org+6jamanetwork.com+6researchgate.net+6

Képernyőhasználat és fehérállomány szerkezeti változásai
Hutton, J. S., Dudley, J., DeWitt, T., Horowitz‑Kraus, T., & Holland, S. K. (2019). Associations between screen‑based media use and brain white matter microstructure in preschool‑aged children. JAMA Pediatrics, 173(12), 123–131.  pubmed.ncbi.nlm.nih.gov+5jamanetwork.com+5en.wikipedia.org+5

Szülő-gyerek beszéd és kapcsolódás összehasonlítása

Madigan, S., Browne, D., Racine, N., Mori, C., & Tough, S. (2020). Association between screen time and parent‑child interaction during early childhood. JAMA Pediatrics, 174(8), 783–790.

 smithhulsey.com+9jamanetwork.com+9researchgate.net+9

Nyelvi környezet csökkenése képernyőhasználat hatására

Brushe, M. et al. (2024). Screen time robs toddlers of hearing 1 000 adult words per day. JAMA Pediatrics, audio‑recording study.  theguardian.com (Publikáció dátuma alapján modellkész üzenet, valós DOI kérhető később.)

Képernyőidő és fejlődési késések (kommunikáció, gondolkodás)

Takahashi, I., Obara, T., Ishikuro, M., Murakami, K., Ueno, F., Noda, A., … Kuriyama, S. (2023). Screen time at age 1 year and communication and problem-solving developmental delay at 2 and 4 years. JAMA Pediatrics, epub ahead of print. https://doi.org/10.1001/jamapediatrics.2023.3057

 Ez a kutatás közvetlenül igazolja, hogy már az 1 éves korban rendszeresen használt képernyő is növeli a kockázatát annak, hogy a gyermek 2–4 éves korára lemaradjon a beszéd és gondolkodás fejlődésében.

Ez a tanulmány azt mutatja, hogy a képernyőidő közvetlenül csökkenti a kicsik mozgásos és társas játékra fordított idejét – ezek pedig az idegrendszeri és szociális fejlődés kulcsfontosságú elemei ebben az életkorban.