Author name: agdesign.hu@gmail.com

A fulladás súlyos világszintű közegészségügyi probléma. Másodpercek alatt bekövetkezhet, bárkivel megtörténhet, otthon, a nyaralás alatt, bárhol, bármikor.

Mindannyian átéltük már, hogy olyan témáról kellett beszélnünk, amiben nem érezzük otthon magunkat vagy negatív érzelmeket vált ki bennünk. Kellemetlen, szomorú vagy bosszantó. Sokan próbáljuk az ilyen beszélgetést elkerülni, nem nagyon bevonódni vagy minél előbb túl lenni rajta. A gyermeknevelés során is előfordulnak ilyen helyzetek, ahogy növekszik a gyermek és megtapasztalja a körülötte lévő világot, úgy egyre többször. Már a mesékben találkozik a halállal, betegséggel, szegénységgel. Később a médiából vagy a társaitól hall a szex-szel, politikával kapcsolatos kérdésekről. Egyre gyűlnek a kérdések, ez egy normális folyamat, a gyermeki fejlődés, így a családi élet része. Fontos azonban tudni, hogy itt viszont nem szabad kihátrálni. A gyermeklélektannal foglalkozó szakemberek szerint, ha elnyomjuk a kíváncsiságot, éreztetjük, hogy ezekről a témákról nem szívesen beszélünk és nem válaszolunk, akkor a szülő-gyermek bizalmi kapcsolat nem tud kellőképp felépülni vagy megerősödni. Ez nem azt jelenti, hogy rossz lesz a viszonyunk, de azzal járhat, hogy lesznek témák, amivel a felnövekvő gyermekünk később már nem minket keres meg, nem leszünk életének része minden területen, ezt bánhatjuk. Nem kell számunkra fájó vagy kellemetlen kérdésekben részletekbe menni, pár őszinte, közvetlen, a kicsi lelki fejlettségének megfelelő mondattal válaszolni tudunk a gyermek egyszerű kérdéseire. A halállal, betegséggel kapcsolatban mindenképp segíteni kell leküzdeni félelmeit, szorongásait, ijedtségét. Számára a szex-szel kapcsolatos kérdések sem kellemetlenek és nem is alakítunk ki benne gátlásokat. Egyszerűen információt tud meg abban a kérdésben, ami érdekelte, és közben megtapasztalja azt is, hogy bizalommal fordulhat anyához, apához.  Meséket is kereshetünk, hogy megkönnyítsük a helyzetet, a fantáziavilágban lehet, hogy mindannyian könnyebben feloldódunk. Felelősség is egy-egy ilyen szituáció. Nem szabad saját szorongásainkat, érzelmeinket, előítéleteinket a gyermekre helyzeni. Ha megértjük a helyzet tisztaságát és egyszerűségét, a mi hozzáállásunk is formálódik, könnyebben beszélünk legközelebb, egy magasabb fejlődési szinten az újra előkerülő témáról.

A szülő-gyerek kapcsolatban gyakorlatilag elkerülhetetlenek a konfliktusok már egészen kicsi kortól. Nem feltétlenül kell azonban ezeknek vitákhoz, veszekedésekhez vezetni. A probléma gyakran nem is a konfliktusforrás, hanem a kezelési mód, a kritizálás, a kinyilatkoztatás, a tanácsadás, a győztes-vesztes helyzet, a büntetés. Ezek valójában nem segítenek, csak mindenkiben nő a feszültség. A szülő is frusztrált, a probléma nem megnyugtatóan oldódik meg, a gyerek önértékelése pedig sérül, ami későbbi életére nagyon negatív hatással van. Hibásnak, rossznak érzi magát, vagy ellenáll, befeszül és a hatalmi harccal kettőtök kapcsolatát is rontja. Az sem megoldás, ha a gyerektől vagy a problémahelyzet felvállalásától félve bele sem kezdünk a konfliktuskezelésbe. Így a gyerek azt szokja meg, hogy mindenképp érvényesülhet akarata, a család belekerül egy játszma spirálba, nincs támpont, szabály, ami egyébként biztonságot ad. Minden esetben megoldáshoz kell segíteni a gyereket, mert önmaga még nem képes rá, helyes sémákat kell neki mutatni, hogy meg tudja azokat tanulni. Thomas Gordon amerikai pszichológus szerint a legfontosabbak az „Én üzenetek”. Ezek lényege, hogy nem a gyereket okoljuk és minősítjük, hanem azokat az érzéseket mondjuk, amit a helyzet okoz. Például: Sajnálom, hogy összevesztetek a barátoddal. Látom, hogy most nagyon szomorú vagy. Vagy: Játssz kérlek csöndesebben, akkor jobban tudok a munkámra koncentrálni.” Ha az érzésekről beszélünk a gyerekeknek, megtapasztalják, hogy azok – köztük a harag, a bánat is – természetesek, átláthatóbbá válik a világ, őszintébb, melegebb szülő-gyerek kapcsolat épülhet fel.